Lappangó kórság

Az egészség egy megfoghatatlan valami, igencsak tág fogalom és amíg van, addig nem is igen foglalkozunk vele. Tisztelet a tudatos kivételeknek. 

Magam körül azonban azt látom, hogy nagyon sokan küzdenek kisebb, nagyobb nyavalyákkal. Nemrégiben derült ki, hogy nekem is van egy lappangó, autoimmun betegségem, ami nem gyógyítható. Pedig én egészségesnek éreztem (érzem) magam. Semmilyen jel nem mutatkozott, csak annyi, hogy a normálisnak mondható mértéknél jobban hullott a hajam. Semmi más nem utalt arra, hogy baj van. Próbálkoztam mindennel: hajregeneráló kúrák, gyógynövényes samponok, hajhullás elleni szérumok, meg ami csak eszembe jutott. De nem segített semmi sem. Aztán olyan mértéket öltött a hajhullás, hogy a fodrászom már nem volt hajlandó befesteni a maradékot. Kivizsgálást tanácsolt, amit akkor én már el is kezdtem, mert magam is sejtettem, hogy valami lehet a háttérben.

Ámerika – az ételek

Jó pár évvel ezelőtt volt egy angoltanárom, aki Amerikából érkezett és mesterségének címere – eredetileg - szakács volt. Sokat mesélt arról, hogy vannak igényes és egészséges étterem láncok a hazájában, ahol például sok a saláta és ízletesek az ételek. A kedvence a mexikói konyha volt. Kérte, higgyük el, a ”mekit”csak a kisgyerekes családok látogatják a játékok miatt. Egy nap – csak, hogy igazolja mesterségét – hozott nekünk saját készítésű amerikai almás pitét. Leesett az állam, olyan finom volt. A Dunkin’ Donuts fánkjai után arra voltam felkészülve, hogy kapok egy szirupos, csömörlésig édes masszát, ehelyett egy annyira eltalált, épp, hogy édes, fahéjas sütit tett elénk, amelyben semmi hiba nem volt. Még a mi magyar almás csodáink is édesebbek nála. Már ekkor gyanakodtam, hogy nem lehet az „amerikai” konyha olyan rossz.

Mert az „amerikai” konyha a nemzetek konyhája.

Ámerika – a természet

A filmeken mindig lenyűgözött a Grand Canyon, és nem utasítanék vissza egy autózást végig a 66-os úton. A Yellowstone Nemzeti Parkról nem is beszélve, ahol Maci Laci Bubuval karöltve buzgón dézsmálta a látogatók piknik kosaraiban rejlő finomságokat. Lány létemre imádtam az indiános könyveket és Karl May tájleírásai fantasztikusak voltak, annak ellenére, hogy csak öreg korában jutott el az USA-ba, miután megírta lenyűgöző kalandregényeit Winnetou és Old Shatterhand barátságáról.

Amerikai álomvárosom mindig is Frisco volt. Gyerekként imádtam nézni a San Francisco utcáin sorozat üldözési jeleneteit, ahol a dimbes-dombos utcákon csak úgy repültek az autók, arra is vigyázva, hogy össze ne ütközzenek a régimódi sárga villamosokkal, miközben gyönyörű hátteret szolgáltatott a Csendes-óceán kékje. Na, ezekre a helyekre most nem sikerült eljutnom. De ki tudja? Talán egyszer.

Ámerika – az emberek

Nem hittem volna, hogy eljutok oda valaha is. Nem is vágytam rá különösebben, és messze is van nagyon. Ráadásul tele voltam előítéletekkel. 

Olvastam persze tőlük – róluk rengeteget. A regényekkel nem is volt baj, hisz hatalmas íróik vannak: Steinbeck, Updike, Oates, Capote, vagy a meghökkentő gyermekregényeket író Lowry. Hogy az ő könyveik tetszettek nagyon, csak azzal magyaráztam, hogy intelligensek. Ezek az írók, mint amerikai emberek, a kivételek, akik erősítik a szabályt. 

A filmekhez már más volt a hozzáállásom. Mert ott van persze a mozi, ami az amerikai “nemzet” műfaja, extra pénzből extra profizmussal művelik, de annyi könnyű tucatárut termelnek, hogy mégis inkább egy-egy európai- vagy ázsiai filmnél érzem azt, hogy: EZ IGEN!

Aranysárkány – étterem ajánló

Régóta kedvencem ez a pici, családi tulajdonú és vezetésű szentendrei étterem. Egy kis utcában található, távol a nagy forgatagtól, a Szamos marcipánt majszolgató, paprikafüzéreket nézegető turistacsoportoktól. Ettől függetlenül érdemes asztalt foglalni, mert egyre többen keresik fel. Kiülős része nincs, a berendezés és a hangulat igazán harmonikus, semmi faxni, „csak” a tulajdonos egyénisége tükröződik benne.

Az ételek mennyeiek, én a libás fogásokért rajongok (több változat is található belőlük az étlapon), de a legutóbb fogyasztott szeder leves is egészen különleges volt. A kiszolgálás hibátlan, a pincér mindig a megfelelő módon önti a levest a tányérba, és még kedves is. Imádom, hogy rendelés után rögtön hoznak két kis szelet kenyeret, és hozzá valami speciális krémet, így nem kell éhen halnom, mire megérkezik a főfogás vagy a leves.

Pékség Mesék VI. Kiara

A boltocskám vásárlóközönsége napszakonként más és más, hiszen hajnalban a munkába igyekvők, majd az óvodába-iskolába sietők, napközben pedig az otthon lévő kismamák, nagymamák és nagypapák térnek be hozzám. Mai történetem főszereplői egy fiatal család, ahol egyelőre egy három és fél éves kislány, Kiara körül forog a világ. A kislány nem csak szép, de korához hűen, rendkívül cserfes, érdeklődő, nyitott kis teremtés. Ő is alkotott a gyerekfalamra egy pogácsáért gyönyörűt, a tőle elvárható módon maximálisan kihasználva a papír lap mindkét oldalát, színes vonalakkal rajzolta tele. Mikor a szokásos „Hűűű de szép, ezmiez?” kérdéssel kézhez vettem a remekművet, az én kis művészem nem tudta igazán elmondani, mire gondolt, amikor rajzolta, így abban maradtunk, nyilván a pogácsára. Igazi gyerek,

Kirándulás ajánló: Füzéri vár

Gyerekkorom óta minden évben látom távolról és közelről a Füzéri várat. Jó kis kaptatón kell felmenni a parkolóból a domb tetejére, és a legutolsó, legmeredekebb szakaszon mindig nagyon fúj a szél. Szinte csak pár falmaradvány volt ott évekig, páratlan kilátással, kevés látogatóval. Most EU-s pénzből szinte teljesen újjáépítették, már messziről látszik az úton, sőt, a zempléni hegyek között túrázva is sok helyről észre lehet venni. Lett belőle egy csodaszép, rendkívül feltűnő vár, korhűen berendezett termekkel, interaktív táblákkal, képeslap készítő automatával. Nem nagy épület (nem is volt az régen sem), és miután a Habsburgok felgyújtották, már