Magánjáték

Játszik. Fut, ugrál, mászik a kötélen, libeg a haja hintázás közben. Nevet. Bújócskázik a padon merengő anyjával, kukucskál a műanyag házikó résein. Magánjáték. Ujjainak beszél, suttog, kiabál, hangjával simogat. Nyílik a fantázia kapuja.

Törökülésbe tett térdein pihen hosszú, szőke haja, arca előtt kalimpálnak az ujjbábok, minden ujjacska egy alak. Fiú, lány, apa, anya, pék, orvos. És még többen. Történetük van, életük, a verziók száma pedig végtelen, már használja a világunk híres-hírhedt eseményeit: születés, esküvő, gyermekáldás, temetés. Körforgás van mindenütt.

Kitalál és mesél. Vagy álmodozik és jövőbe néz? Talán épp az éjjel látott álomképe elevenedik meg, vagy az otthon hallott civakodást kell feldolgoznia? Tervei vannak, tudja, hogy
merre megy az esemény szála, egyértelműen nem improvizál. Valahol, valamikor ez már megtörténhetett, vagy útban a játszótérre kitalálta, talán igaz történetet mesél, vagy lehetetlent, amely sosem fog valóra válni. Nem számít neki, most benne van, más nem létezik.

Magánjáték, magánügy, amely csak a sajátja, nem megosztható, nem elvehető. Láthatatlan, hallhatatlan, hozzátenni sem lehet. Kizár. Apró titkok tárháza minden pillanat, amely az ujjacskákban megelevenedik. Pedig ordít a kis ujjpercekről, mennyit tudnának árulkodni Róla, ők ismerik a legjobban. Nyiladozó kis személyiségének legrejtettebb zugairól tudnak, amelyet soha, senki nem fog így meglátni.

A történet sablonos, mindennapos. Normális emberek, normális élethelyzetben, előítéletek nélkül, nyitottsággal, elfogadással és szenvedéllyel telve. Nincs benne semmi kirívó, más.

Anyja messziről szemléli a burokban játszó gyermekét, háttérben maradva teret enged a fantázia útjának. Ősanya és modern anya, vallásos és világi, felvilágosult és hagyományos nevelést gyakorló, túlféltő és szabadságot adó. Annyifélék, és mégis annyira egyformák, a magánjáték őrzői. Ott ülnek azon a padon, és vállukon tartják a képzelt világot. A szemöldöküket, egy apró, madárlábnyi mélyedés szakítja meg, mint ennek az anyának.

Lánya egyik szerepet a másik után veszi magára, hol feleség és anya, hol állatorvos, aztán vásárol és főz, majd színházba megy. Minden olyan egyszerűen és tisztán történik, nincs benne semmi bonyolult, amelyet ne lehetne egy kézlegyintéssel megoldani. Minden jó.

Ékes bizonyítéka, hogy a játék színterének egy másik dimenzió ad helyet. Ahol nincs éhező, anyátlan gyermek, hajléktalan, hosszú haldoklásban elmúló élet. Elítélő társadalom, amely kivetni vágyik a más, gyengének, hibásnak vélt egyedeket, nemzetiségre, fajra, nemre, vallásra, identitásra való tekintettel. Tekintet és könyörület nélkül. Ebbe a világba soha nem tudnak bekúszni ezek a fájdalmas és értelmetlen eseményszálak. Nincs benne helye.

Egy napon ezzel az angyali arccal és hófehér ujjakkal bíró kislány kilép a titkokat megőrző, vigyázó életből, amelyet teremtett. Megszűnik az eleve jó, majd már küzdenie kell érte. Más szerepe lesz a kezének, teremtő ereje, melybe, ha beleivódott a fantázia szülte történetek emléke, talán hasznára lesz.

lejegyezte kedves vendégünk, Makai Boglárka