Ez még így magában nem is lenne különleges dolog, hiszen itt, a kisboltom környékén a nyugdíjasok nagy többségének kétkerekű a járműve. Van, aki pusztán szállító eszköznek használja a járgányt és ezen tolja a bevásárolt holmikat, némelyek pedig a kondíciójukat is karban tartják vele, és tekernek.
Nos, az említett hölgy is biciklis, de ő azért nem mindennapi eset, mert Alzheimer kórban szenved. A kedves néni egész felső teste folyamatosan remeg. Reszket a keze, a feje, rázkódik a válla és a mellkasa. Azt gondolhatnánk, hogy na ő, biztosan tolja a biciklit, s így próbálja magát egyensúlyba tartani. Hát nem! Ő felül a biciklire. Amikor először
szembesültem ezzel a ténnyel, kimentem az üzletből és percekig figyeltem az utcán bicikliző, távolodó alakját. Másodjára megkérdeztem, hogy miért nem tolja inkább az a járgányt, de értetlen arckifejezését látva legszívesebben vissza is vontam volna a kérdésemet, ha tehettem volna. Persze, a következő történetével engem igazolt, amikor elmesélte milyen nagyot esett nem rég. Az utcájukba kanyarodva neki hajtott egy ott parkoló autónak. „Ott nem szoktak autók állni!” Szerencsére nem történt komolyabb baj. Az álló autóból kipattant egy fiatalember, és azonmód felnyalábolta – és a néni nevetve mesélte, hogy milyen nehezen tudta megnyugtatni a kedves segítőjét, hogy nincsen semmi gond. Megütötte ugyan a karját, ami másnapra nyilván be fog lilulni, de amúgy kutya baja, igazán nem kell mentő ide.
Családjáról
is kérdeztem, mit szólnak az akrobatikus mutatványához? Persze, magamból indultam
ki, arra gondoltam, hogy milyen állandó sokkban tartana engem anyukám, ha ő is ilyen
mutatvánnyal állna elő nap mind nap. És láss csodát! A biciklis hölgy lánya sem
örült ennek a merész produkciónak. Fel is ajánlotta, hogy inkább majd hetente
bevásárol édesanyjának, de a néni nem kért belőle. Talán makacsság, talán
önfejűség, függni nem akarás az oka a segítség elutasításának. Ki tudná megmondani? Szerintem, mint annyi
idős ember, az én biciklis hölgyem is szeret emberek közé menni, régi
történeteket mesélni, beszélgetni, egyszerűen érezni, hogy még tagja a
társadalomnak.
És
ez így is van jól!
Kedves
olvasóim, vigyázzunk rájuk!
lejegyezte:
Tintaflinta
a kép CC
a kép CC
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése