Oldalak

2016. október 5., szerda

Kipakolós, meglepős

Megérkeztünk! Frissen üdén, fiatalosan, már ahogy három hónap és két hét bepakolás után meg lehet érkezni! Itthon! Otthon, édes otthon! Hogyan becézzelek! Ilyen és más hasonló érzések járták át a szívünket a reptértől hazáig és már azon agyaltunk, hogy ha megérkezik a teherautó a cuccainkkal, még veszünk egy két apróságot az IKEAban és kész! Igazán haza érünk!
Az utcába befordulva érezhetően nőtt az izgalmi szint! Apa lassított, hogy biztosan el találja a kocsibeállót, a gyermek, ha tehette volna, kiült volna a motorház tetejére, hogy mielőbb odaérjen, én meg csak jól összeszorítottam a szemem! Szóljatok, ha ott vagyunk - mondtam. Nagyon szeretem a meglepetéseket.

Szeretem, tényleg. De nem az ilyeneket. A ház úgy tűnt egyben van; első ránézésre legalábbis. Csak volt előtte egy fura törmelék kupac. Hogy kerül ez ide? Aztán beljebb merészkedtünk, mondjuk a gyerek repült volna, de a kupac gyanakvóvá tett! Egy jól irányzott mozdulattal lefékeztem a röptét. Csak óvatosan! Ki tudja… Most jövünk haza és nyitva a kapu? Hangokat is hallottunk, ismeretleneket, mélyről jövőket. Ahogy lassan osontunk előre, rábukkantunk a mélyről jövő hang forrására: a konyhában a beépített pult helyén egy emberes gödörből jött a hang, a hang gazdája pedig még ásott. Lefele! A konyhám alá! Aztán kiderült: csőtörés! Jó mélyen! A konyhai padlófűtést át kellett törni és alatta keresgélték a szakik a szíveszakadt vezetéket. Megértem én: nagy öröm, ha a lakók végre visszatérnek az otthonukba, visszatér a ház lelke, de ezért nem kellet volna ledobni a láncot! Vagy nem most! Vagy nem így!
Ez volt a nagybelépőnk! Meglepetéssel! Így hát a „hipp-hopp kipakolunk”-ból nem lett semmi. Teljesen más társasjátékot kezdtünk el játszani.  Szurkoltunk a felfedező brigádnak, örömtáncot jártunk mikor meglett a lyukas vezeték, kerülgettük előbb a gödröt és a kupacot, aztán a friss betonozást. Hálát adtunk az égnek, amikor végre folyt a víz a csapból és nem kellett a szomszédba menni egy pohár életért. Azt az örömet már leírni sem tudom, amikor a helyére került a bútor és kipakolhattam az első konyhaeszközökkel teli dobozunkat. Mennyei érzés!
Most már majdnem olyan jó, mint volt. Csak a fuga hiányzik, ott, ahová a járólapot visszaillesztették. Eleinte arra hivatkoztak, hogy még mozoghat (Miiii? …a föld? …a cső? …a padlófűtés? vagy micsoda?). De kedves emberek segítenek nekünk jópénzért, azzal bíztatnak, hogy előbb vagy utóbb ez az apróság is meg lesz, csak türelemmel ki kell várni – bár a szaki szerint alig látszik a szekrénytől, hogy ott nincs visszafugázva.

lejegyezte: ebarátnőm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése