Oldalak

2016. szeptember 7., szerda

Kérdőjel

A rádióban hallottam: Oroszországban megszökött egy humanoid robot a tesztállomásról. Kihasználta mérnöke pillanatnyi felelőtlenségét, aki nyitva felejtette az ajtót. Besétált a belvárosba és ott töltött 45 percet, míg végül egy forgalmas úttest egyik sávjában megállt és a rendőrök „lekapcsolták”.
„Vélhetően elege lett az egészből, kis kalandra vágyott, hát meglépett - mondta az "apja", azaz a tervezője”.

Gyorsan képeket kerestem a hírhez, érdekelt, mennyire volt humanoid ez a robot? Hát…. alaposan és felismerhetően nem emberien nézett ki. Nem adtam volna kiflit a kávéjához, inkább megkérdeztem volna tőle, hogy olajozást nem igényel-e.

De mi lesz, ha – talán nem is sokára –, ezek a humanoid robotok tényleg ember kinézetűek lesznek? Az egyik unalomból
egy valódi humán egyed tökéletlenségét kihasználva belvárosi sétára indul. El nem fáradó lábakkal rója majd az utcákat, majd felveszi a gyalogosok ritmusát, alkalmazkodik humán egyedek tempójához. Meg-megáll, kirakatot nézni és mindent megfigyelve és elraktározva memóriájában rájön, hogy pénzre van szüksége. Ezért állást vállal egy gyorsbüfében. Munkáját precízen, bár nem túl lelkesen végzi. De ez utóbbi nem tűnik föl senkinek. Bérel egy lakást, hogy az éjszakát ne a parkban vagy aluljáróban töltse. Humán társait utánozva esténként a tévé vagy számítógép előtt ül, éjszakára pedig vízszintes helyzetet vesz föl, hogy eltegye magát másnapra. Magas intelligenciája miatt képes személyazonosságot teremteni magának, minden szükséges papírt beszerez és rendszeresen adózva, hasznos tagja lesz a társadalomnak. Környezete szokásait analizálva rendezi be a lakását, a ruhatárát, az életét. Autót bérel, hétvégenként biciklizik és moziba jár. Pár felületes barátra is szert tesz az egyre szaporodó ismerősei köréből. Arra kínosan ügyel, hogy a kényszerűségből elfogyasztott étel, ital minden este kiürítésre kerüljön a megfelelő tartályból. Karrierje egyre magasabbra ível a jó kombinációs-készsége, precizitása, szenvtelensége és letörhetetlen munkabírása miatt.
Pár év elteltével már brókerként dolgozik a tőzsdén. Esténként az aznapi tapasztalatait kétfelé osztva menti el memóriájában. Az első mappába kerülnek mindenféle adatok, számok statisztikák, diagramok, nem csak az üzleti élethez, hanem a mindennapokhoz kapcsolódva is, mintegy kimutatás az emberi faj egy kisebb szegmenséről. A második mappába menti el a számára megmagyarázhatatlan dolgokat. Címként csak egy kérdőjel szerepel, ahogy azt a tesztállomáson tanulta.
Tíz évenként személyazonosságot, lak- és munkahelyet vált, nehogy feltűnő legyen, hogy nem öregszik. ötven év múlva egy üzleti út során visszakerül abba a városba, ahonnan elindult. Arcfelismerő programja beazonosít egy-egy általa már ismert egyént, csakhogy jócskán megöregedve. Ez a megfigyelés beindítja nála az saját fizikai állapotának elemző parancssorát. Az eredmény: már ő sem a régi. Hiába a rendszeres olajozás, memória-frissítés, vírusirtás; tagjai már nem úgy mozognak, mint régen, bár a tükör ugyanolyannak mutatja, mint amikor elhagyta a tesztállomást. – „Ideje, hogy visszatérjek, mielőtt valami végleg elromlik a rendszeremben.” – vonja le a következtetést.
A robotközpont tesztállomásának mérnökei ugyancsak meglepődnek, mikor egyik reggel egy elegáns autóval érkező öltönyös fiatalember közli velük, hogy ő 675986ZH775128325SX46, és mivel már nem működik tökéletesen, kéri, kapcsolják ki. A hajas fejbőrén megtalálják az azonosítószámát. Igen, ő az, aki ötven éve tűnt el az objektumról és az akkori nyomkövetési rendszer kezdetlegessége miatt nem is találták meg. Memóriáját átmentik a központi rendszerbe, majd lekapcsolják. Hetekig elemzik és értékelik az 1-es mappa adatait. Jelentőségteljes kimutatás az elmúlt ötven évről. A második mappa csupa képből és videóból áll. Kacagó emberek. Szerelmespár csillogó szemmel néz egymásra. Örömkönnyek egy újszülött gyermek ágya fölött. Önfeledt játék egy labdával. Hűséges tekintetű kutya bámulja parancsra várva a gazdáját. Drukkerek ordibálása a stadionban. Tömegverekedés. Fiatal lány elmélyülten olvas egy könyvet. Egy nagymama boldog mosolya, miközben virágot vesz át a felé nyújtott pici kézből. Baráti összejövetel, evés-ivás. Hangos, kétségbeesett sírás egy letakart emberi test mellett. Együtt imádkozó emberek. Érmet átvevő sportolók meghatott arca zászlófelvonáskor. Idős pár kézenfogva sétál. És még több kép, mozgókép… garmadával.
„A kérdőjeles tapasztalatok, a mesterséges intelligencia által felfoghatatlan dolgok. Ugyanaz, amit a legújabb prototípusnál sem tudunk kiküszöbölni”. – sóhajt fel a mérnökök egyike. – „Ecce homo.”

Lejegyezte kedves vendégünk: Piros Évi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése