Oldalak

2015. október 30., péntek

Édes emlékeink

Amikor visszavonhatatlanul elröppen a nyár és már csalóka remény sem marad abból, hogy melegen kényeztető hosszú nappalok és rövidke felüdülést adó éjszakák visszatérnek, egyszer csak belopózik az elmúlás. Alkony felé érkezik, és olyan észrevétlenül telepszik le az ablak párkányára mint a köd. Először csupán annyit érzékelek, hogy valami más, valami megváltozott. A hangulat kicsit nyomottabb, eltöprengőbb, a csendek hosszabbak és viszhangtalanabbak lesznek. Ahogy a színek megkopnak, valakinek mindig eszébe jut, hogy felkapcsolja a lámpát. Az izzó takarékos, ezért felkapcsoláskor teljesen olyan, mint nagyon régen a sárga fényű petróleumlámpa… és meg is érkeztünk - a múltba.

2015. október 28., szerda

A megérdemelt jutalom

Gyerekkoromban mindig szomorúan vettem tudomásul, hogy beköszöntött az ősz. Véget ért a nyári szabadság, a boldog barangolások ideje és jöttek a tantermi kötöttségek. Úgy éreztem, hogy mindig esik, hideg és sötét van.

Mára vagy az őszök lettek naposabbak, színesebbek, illatosabbak, vagy bennem változott valami. Egyre inkább érzem, amit drága Nagyikám mondott mindig: "Kislányom, az ősz nem az elmúlás időszaka, hanem a megérdemelt jutalomé, a betakarításé." Ő már csak tudta, földműves volt, igazi parasztasszony, a szó legnemesebb értelmében. Az évszakok körforgása szerint élt, tavasszal és nyáron keményen dolgozott, hogy aztán ősszel learathassa munkája gyümölcsét, télen pedig jutott idő az oly nagyon szeretett hímzésre és olvasásra is.

2015. október 26., hétfő

Majd ha itt a 98...

Nem is olyan régen a boltban elcsíptem egy beszélgetést:

"98 éves lesz. 17-ben született.
Édesem!!! És mit veszel neki?
Megmondom, de el ne szóld magad előtte!
Dehogy! Na, mondd már!
Máray válogatást. Nagyon fog örülni…"

Közben eltávolodtak, nem hallottam őket többet, de mosolyogva néztem utánuk, mert eszembe jutott az én mamám, aki szintén szép kort élt meg, 99 évet.  

De nem csak Mama jutott eszembe, hanem az is, hogy milyen irigylésre méltó az, ha valakit a 98. szülinapján Máray válogatással lepnek meg. Mert ezek szerint még mindig olvas. Még látja a betűket, felfogja az értelmüket, még gyönyörűségét leli a könyvekben. És nem utolsó sorban figyelmes rokonok és barátok veszik körül.

2015. október 23., péntek

Szép dilemma

Szépkorúak
Nagy a dilemmám:
Soha sem hittem volna, hogy így fogom érezni magam.
Sokszor mondták: majd meglátod ötven után……!
De mit? No, én soha sem, hiszen azzal nem változik semmi. Vagy mégis?
Igen? Vagy mégsem?
No, de vajon hogyan lehetséges ez?
Felmerülnek eddig magától értetődő kérdések.

Hogyan tovább?
Vegyünk egy példát az életemből, a „szépkorúságomból”.
Szakmaiságom. Mindig úgy gondoltam, hogy életem végéig képzem majd magam, hiszen az
információk csak úgy dőlnek. Azonban megfogalmazódott  bennem a kérdés: mit csináljak az eddig
megszerzett tapasztalataimmal, ismereteimmel? És újból előtört belőlem, hogy „ezt már tudom", újat,
újabb kihívást szeretnék.

2015. október 21., szerda

Fejünk felett a lék

Új lakba költöztünk. 
Igen, nekünk ez volt az első. Az első saját. 

És szerettük, minden apró hibájával együtt. Szerettük, mert a mienk volt. És majdnem olyan, mint ahogyan megálmodtuk. Volt benne több szoba – ilyet szerettünk volna és több szint – na jó, ez nem volt feltétel. Aztán voltak szép nagy ablakai, kicsit áteresztőek, de majd csak felújítjuk. És volt benne kandalló, mondjuk a begyújtási kísérletünkkor mind a két alkalommal beriasztott a füstjelző. Tűz az nem lett. Mindegy, jól néz ki és lakájos. Rámegy ugyan a gatyánk a törlesztő részletekre, de magunknak törlesztünk. És majd apránként szép lassan jön a többi is. És tényleg más érzés haza jönni. Olyan otthonosan énes érzés. Lazítós és örömteli.

2015. október 19., hétfő

Az igazi

Már lassan egy éve tart.
Tavaly októberben kezdtem el keresni az igazit. Eleinte csak  kacérkodtam a gondolattal, hogy mennyire jó lenne, ha megtalálnám és elkezdtem nyitott szemmel járni a városban. Láttam nagyot, kicsit, komfort nélkülit, aranyosat, lerobbantat és még sorolhatnám. Összegyűjtöttem a szempontokat is, hogy minek kell megfelelni az Álomlakásnak. Bejártam a kiszemelt kerületek szimpatikus részeit, és felvettem a kapcsolatot jó néhány ingatlan közvetítővel, mindenkinek elmondtam, hogy mit szeretnék, másfél szoba, világos, belvárosi lakást (kerület részek megjelölésével). Nem földszint, nem körfolyosós. De az igazit még mindig nem találtam meg.

Aztán a nyári szabi után erőteljesebben folytattam. Munka után minden nap, sőt hétvégén is, végig böngészem az összes hirdetést az ingatlanos portálokon. Hetente 5-6 lakást néztem meg átlagosan múlt hónapban, de ha fél évre visszanézek, akkor már a százat is megugrottam.

2015. október 16., péntek

A(z) (z)űr, avagy miért nem leszek űrhajós?

Szeretem a világűrről szóló történeteket, legyenek kitaláltak vagy tudományosak. Imádom könyvben is, filmen is, az utóbbi esetben legfőképpen a látvány nyűgöz le. Egy fárasztó nap után vagy az állatokról szóló természetfilmek, vagy a világegyetemet bemutató tudományos művek (és esetleg egy pohár sör, bor vagy pálinka) tökéletesen ki tud kapcsolni. Ezen túl persze egyszerűen érdekel, hogy mi van még a Földön kívül, kik élnek még a világegyetemben, vannak-e párhuzamos univerzumok, és mi lesz, ha a fekete lyukak egyesülnek. Ez utóbbira már megvan a válasz: 1 (és utána egymillió nulla) év múlva az összes fekete lyuk egy nagy fekete lyukká áll össze, ebbe beleesik minden más, majd felrobban – ez lesz a világegyetemünk vége. Nem túl megnyugtató...

2015. október 14., szerda

Domb ház




Új őrület, irányzat hódit az építőiparban és építkezők körében. Zöld házakat, domb házakat, öko házakat építenek maguknak a tehetősek. Vagy ez nem csak pénzkérdés?

Nekem is volt egy álmom, igazából eredetileg nem is az enyém, hanem az akkori páromé volt, amit én is magaménak éreztem. Az volt az álmunk, hogy ha egyszer sok pénzünk lesz, építünk magunknak egy földházat. Olyan házikót álmodtunk, amely egy domboldalba épül, a fény felülről áramlik be az üvegtetőn, illetve arról az oldalról, amelyik nem a domboldalba ékelődik. Az egész házat a földbe süllyesztve képzeltük el, nyáron kihasználva a föld hűvösségét, télen pedig a melegét. Álmodoztunk még napelemekről és szélmalmokról, amik alternatív energiával látnak el minket, kímélve a környezetet. 

2015. október 12., hétfő

Bögre



Van egy bögrém. A (nagybetűvel) szerelmemtől kaptam majd 10 évvel ezelőtt, ő festette, hogy velem legyen mindig – akkor is, ha máshol vagyok, nélküle. Bevittem a munkahelyemre. Azóta már az ötödik munkahelyi asztalon nézzük egymást egész nap.
Akkor még nem így nézett ki. Gyönyörű, teljes, kerek, napsárga mezőben a szerelem-szenvedély vörös áramlatai, örvényei, s a közepén a piros pont - talán a „Vous et ici” („Ön itt áll”) vagy a szerelmünk vérszerződésének vércseppje, a pecsét.
Sokszor emeltem a szájamhoz, ittam az élet vizét belőle, melengette közben kezemet – lelkemet – szívemet - benne a tea. Összenőttünk, nélküle üres a tér mellettem. Óvatosan mosogattam, tisztogattam, nehogy elhalványuljon, eltűnjön a napsütés róla.

2015. október 9., péntek

Az utolsó hóhér



Fernand Meysonnier (1931-2008) volt Franciaország utolsó hóhéra, aki több mint kétszáz alkalommal segédkezett halálos ítélet végrehajtásánál. Fernand Meysonnier 21 évig működtette a nyaktilót a franciák által megszállt Algériában.

Hátborzongató még belegondolni is, hogy valakinek ez a hivatása, ehhez ért a legjobban, ez a mestersége. Elképzelem, hogy a reggeli kávé után kényelmesen becammog a munkahelyére, kiélesíti a guillotine pengéjét, majd lecsap néhány fejet. Mi lehet az indíttatás ahhoz, hogy valaki hóhérnak szegődjön?

Vajon Fernand Meysonnier halálával végképp kihalt ez a szakma? Vagy a mai kornak is megvannak a maga „hóhérai”? 

Ha kicsit elmerengünk ezen a kérdésen, kik lennének azok? Talán a sintér? Vagy a behajtó? Netán a felszámolást, kilakoltatást végzők? Vagy az abortuszt és halálbüntetést végrehajtó orvosok? Szerintetek kik a jelen „hóhérai”?



lejegyezte: sziluett



kép forrása: az internet

2015. október 7., szerda

A meglepi

Ébredj, Édes!
Mi? Ilyen korán! Hétvége van! A gyerekek sincsenek itthon! Ég a ház? Mi van? Miért nem alszunk még? Alig pitymall? Ja, hogy te már fel is keltél… és van valami meglepetésed… nekem? Ugye nem rossz hír? Utálom a kellemetlen híreket… főleg így hajnalok-hajnalán..., na jó, kelek, mosdok, ahogy annyi éven keresztül… minnyá jövök.

Öltözz lazán!
Öltözzek? Szombat reggel van! Háziköntös, kockás papucs! Hová öltözzek. Nem, én nem készülök sehová, se sportosan, se elegánsan, se lazán. Nem értem mi ez a nyaggatás. Különben is, hol a napi betevő kávém, anélkül egy lépést sem - igazán tudhatnád - már nem is tudom hány éve… Most nem, része a meglepinek… Na jó, minnyá jövök…

2015. október 5., hétfő

A Bicikli

Pont egy éve történt. Szép napsütéses őszi reggelre ébredtünk. Szabadságon voltam, nagytakarítást terveztem aznapra. A család többi tagjának indult a szokásos hétköznap: felkelés, öltözés, irány a konyha.

Reggeli készítés közben kinéztem az ablakon és feltűnt, hogy a gyerek biciklije ott hever a kerti házikó, alias: sufni mellett a járdán, csak úgy eldőlve.

- Miért nem pakoltál be tegnap este? - szegeztem a kisebbiknek a kérdést.

2015. október 2., péntek

Gyalogos-figyelő

Voltatok a héten futni? Még nem? Pedig kellene. Gondoljatok bele, milyen sokat üldögélünk kanapén, fotelban, széken, sőt autóban! Ugye, hogy ugye! És mennyi a mozgás a másik oldalon? Na! Mozogni bizony fontos, sőt, muszáj! Mondjuk, én nem viszem túlzásba, ráfogom a nyuszira, vagy a lábtörésre, vagy mit tudom én; de nem és nem futok! Gyalogolok! …és mennyivel jobb dolog ez, de tényleg. Egyetlen hátulütője van, tovább tart, de ezen felül… na tessék, felsorolom az előnyöket: nem fáj, nem köpöm ki a tüdőmet és nem izzadom szanaszét magamat. S ha ez nem lenne elég, nézelődhetek is közben. És tényleg mennyi mindent megláthat az ember egy kiadós gyaloglás során. Nem hiszitek? Gyertek velem!