Az írás hatalma

Egyszer csak szervezni kezdtük a 25. érettségi találkozót. Péter létrehozott egy zárt csoportot egy közösségi oldalon és onnantól kezdve beindult a levelezés. Az eltűntek megtalálása, időpont egyeztetés, repülőjegy foglalás, válogatás az éttermi menüből. És előkerültek a régi osztályfotók is, amihez jöttek is a kommentek bőven. Akkor jutott eszembe: A naplóim!!!  Lehoztam őket a padlásról és csak a gimis részleteket kimásolva elkezdtem adagolni a régi élményeket a többieknek. Szerencsére pozitívak lettek a visszajelzések, a többség örült, hogy szinte napi lebontásban kapja az emlékeket. Gyöngyi meg is jegyezte, hogy függővé tettem, minden este ránéz az oldalra, van-e folytatás.

Mese - habbal?

Sok mesefilmet nézek mostanában. Nem vagyok TV párti, de belátom, hogy napjaink technikai fejlődésével és rohanásával egyszerűen lehetetlen felvenni a harcot – nekem legalábbis nem sikerül. (Jó, lehet és kéne, de erről majd máskor.) Jelenleg elfér egymás mellett az életünkben az olvasott mese és a film is.

Korábban az alig-alig eseményes nyúlfarknyiakkal kezdtük, aztán haladtunk előre mind a komplexitás, mind a méret tekintetében. Így, szépen araszolgatva, elérkeztünk az egész estés rajzfilmek időszakába és szülői felügyelet mellett egyre merészebb filmekhez nyúlunk, amiket aztán könyökünkön kijövésig nézünk – mert egy DVDt is lehet rongyosra nézni –, hogy aztán ezerszer is végigbeszéljük a csemetével a miérteket.

Az e-book illata

Már ovis koromban kezdődött. Na nem az e-book-kal, hanem a könyvekkel. Imádtam őket. Eleinte csak új illusztrációkat készítettem a Grimm Legszebb Meséihez. Persze színes ceruzával, hogy véletlenül se lehessen kiradírozni, és persze, hogy szebb legyen. Szinte minden oldalt elleptek a vízfejű-, kerek hasú-, és pálcika kezű-lábú emberkék.

Anyukám rendszeresen látogatta a helyi könyvtárat, és többnyire magával vitt engem.  Ilyenkor leadott a gyerek részlegen. Járkáltam a polcok közt, leemeltem találomra egy-egy szimpatikus példányt, átlapoztam, és a képek alapján próbáltam megfejteni, vajon miről szólhat. Végül kiválasztottam párat, amiket hazavittem magammal és az őrületbe kergettem a családot azzal, hogy olvassák már el nekem. Persze mindenki időhiánnyal küzdött, anyukám még a Nők Lapjában található mese helyett is inkább csak a mellette álló verset olvasta föl. Alig vártam már, hogy megismerjem a betűk misztériumát, és ne legyek másokra utalva.

Betalált…

B. E. T. A. L. Á. L. T. Betűzve, kis szünettel a kiejtett betűk között, recsegő „té”-vel a végén. A közepébe. A könnyeimet nem tudtam – és nem is akartam – visszafogni, de annyira elszégyelltem magamat, hogy az arcomat a kezeimbe temettem. Párom nem számított ilyen reakcióra. Vigasztalni próbált. Sejtette, hogy mi zajlik le bennem, de bizonyosságra volt szüksége. Szerette volna megérteni: az ölembe ült, finom lassú mozdulatokkal a hátamat simogatta, és óvatos, halk kérdéseket tett fel. Válaszként csak egy még óvatosabb kérést kapott: „Kérlek, most egy picit hagyj magamra!” Nem volt kielégítő a válaszom, de megértően teljesítette…

Az elmúlt néhány héten különösen ’zizi’ voltam. A ’zizi’ definíciója egyszerű, de mégis sokrétű. Leginkább a feszült, türelmetlen, hirtelen cselekvő jelzőket tudnám hozzátársítani. Ilyet majd’ mindenki érez az élete során néhányszor. A ’ziziség’ különlegessége mégis abban rejlik, hogy tehetetlennek érezzük magunkat.

Köhögés? – Soha jobbkor!

Mi szinte soha nem vagyunk betegek, hál Istennek!

Vagy mégis? Ha jobban belegondolok, csak-csak előfordul, főként télen, tavasszal, ősszel és ha szerencsésebb évünk van a nyári náthát sem hagyjuk ki. Ha van még kellemetlen, betegséget kísérő tünet, ami nem csak a betegségben szenvedőt, hanem a környezete életét is igazán meg tudja keseríteni, az a köhögés. Nem elég, hogy a szenvedő beteg teljesen kikészül bele – a torka, hörgői, tüdeje, rekesz- és borda-közti izmai, a környezete sem tud nyugodni tőle.

Hangos és a legváratlanabb időben riaszt mindenkit, aki hallótávolságon belül van. Ilyenkor előbb sajnáljuk a szenvedőt – ő is magát :) – aztán a fáradtság mindenkit kikészít és jönnek a jobbnál jobb tanácsok: kapj be egy kanál cukrot, vagy igyál hársfavirág teát, végső esetben fogd a párnádat- paplanodat és húzz ki a nappaliba a kanapéra aludni.

Tavaszi zsongás

Nem, ez nem az a madárcsicsergős, szerelmes fajta zsongás, ami napok óta nem hagy nyugodni. A tavaszt érzem és valami ősi ösztön arra hajt, hogy magot vessek, palántát hajtassak.

Pedig sok-sok éve városban élek és kertnek nem nagyon nevezhető a zsebkendőnyi terület, amit birtoklunk, de valahogy mégsem bírok magammal. Vajon gyermekkoromban szívtam magamba a föld szeretetét vagy ez valami mélyebbről jövő emberi vágy? 

A szomszédaim elborzadva néznek, amikor a könyökömig földes, sáros vagyok a gyomlálástól, ültetéstől, engem viszont hihetetlen örömmel tölt el és megnyugtat, ha a kertben tölthetem az időt. Lélekmelengető, amikor az ajtón kilépve látom, hogy hogy hajt, nő a kis veteményem.

Húshagyókedd, hamvazószerda

A vallási ünnepek sokszor a természet rendjét követik, ősi hagyományokra épülnek. Így van ez a tavaszi megtisztulást szolgáló nagyböjttel is. Hiszen télen kevesebb a lehetőség igazán jó, friss gyümölcsöt, zöldséget enni. Régen leginkább a disznóvágásokból elrakott füstölt, szárított húsok adták a téli ételek alapját. Emellett télen a mozgási lehetőség is kevesebb volt, így igazán szükség volt a böjtre, a megtisztulásra.

Hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap, egyben a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. A nagyböjt kezdete idén február 18-ára esik. Ezt a húshagyó kedd előzi meg: ilyenkor lehet utoljára húst enni. A 40 napos böjti időszak arra is szolgálhat, hogy a sok mulatozás és eszem-iszom után szervezetünk megtisztuljon, így várva Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét, vagyis a Húsvétot. Nem utolsó sorban előnyös lehet a tavaszi és nyári ruháink újbóli viselése előtt, hiszen így talán bele is fogunk férni.

Busójárás és ízei

A busójárás a mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.

Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák.

A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.

Valentin nap

Azoknak akik szeretik és azoknak, akik nem...

Az 1900-as évek végén minket is elért a Valentin napi őrület. Hogy miért mondom így? Mert bár egyre megszokottabbá válik ez az ünnep, ahogy generációk nőnek fel rajta, én erőltetett nyűgnek gondolom.

Ki is volt Valentin, akiről pár évtizede mi is megemlékezünk? Ő, Szent Bálint (Valentin, vagy Valentinus) a szerelmesek,  lelki betegek, az epilepsziával és hasfájással élők védőszentje a Biblia szerint.  A szerelmesek napját névadójuk napján, azaz Bálint napkor (február 14.) tartjuk. Ma már szó sincs lelki betegekről, sem hasfájásról ezen a napon, pedig milyen fejfájást is okoz többünknek, mit is tegyünk… Vegyünk vagy ne vegyünk ajándékot párunknak, szerelmünknek.

Vigyázz - álmaid megvalósulnak

Mindig ezt mondta nekem az én bölcs nagymamám: 
 – Vigyázz gyermekem, az álmaid megvalósulnak! Ó bárcsak így lenne édes Nagymamikám - gondoltam magamban, és mosolyogva vártam, hogy az én jóságos, fehér hajú tündérem jóslata beteljesedjen.

Valahogy nem tűnt fel, hogy ez nem egy kimondottan jótündéres áldás; visszatekintve, már látom, hogy ott lebegett benne a féltés: mi lesz ezzel a szegény gyermekkel, ha az álma valóra válik.

S mert az álmok természetrajzához hozzá tartozik, íme, elérkezett a nagy beteljesedés pillanata! 

Az örökség

Van aki házat örököl, van aki pénzt, más földet vagy ékszert. Megoldódhatnak gondjai, új mederbe terelheti életét, megvalósíthatja régi vágyait. Jó szívvel gondol majd az örökhagyóra.

Én az „örökségem” hírére akkorát nevettem, hogy rengett velem az autó, félre kellett állnom. Vezetés közben történt, hogy felhívott nagybátyám özvegye, aki Franciaországban él és megkért arra, hogy kitöltve küldjek majd neki vissza egy nyomtatványt közjegyzői hitelesítéssel, amire szüksége lesz a végrendeletéhez. Többször is visszakérdeztem, jól értem-e. Bár igazán jól beszélek franciául és különben is ő volt valaha az első nyelvtanárom, kétségem volt, hogy jól értem-e, amit mond. Annyira képtelen volt a helyzet, és nem tudtam a nevetésen uralkodni, amikor rájöttem, hogy én bizony egy sírhelyet örököltem Franciaországban.

Fánk nélkül nincs farsang

Sokáig féltem nekifogni a fánk sütésnek, de aztán ovis-sulis gyerekeim kérlelésének nem tudtam ellenállni, úgyhogy a farsangi rendezvények fánkellátója lettem. Sőt, a legkisebb még fánksütő versenyre is rendre benevez. Ez nehezebb ügy, mint a mesemondó verseny, ahol én voltam az egyetlen „versenyző” - a Kolompos Zenekar utáni szám. Persze nem is… fánkot sütni garantált siker.

Mióta fánkozunk? Fánktörténelem dióhéjban:

A fánkra is igaz, hogy már az ókori görögök és rómaiak is ették. Annak még hosszúkás alakja volt, és sütés után mézzel vagy (rémisztő!) halszósszal kenegették meg. Ebből is látszik, hogy ízlések és pofonok...

A középkorban az arab szakácsok már élesztős tésztát sütöttek olajban, de még ekkor sem tettek a tésztába semmi cukrot, ám sütés után édes szirupba pottyantották, hogy azzal megszívja magát.

A fánk az 1400-as évek óta népszerű Európában.

Miért nem szeretem az osztrák síterepeket?

Lássuk csak, mik is az osztrák síterepek előnyei? Például, hogy közel vannak! 3 óra autózással már el is juthatunk a legközelebbi helyre, ami akár egy napi kiruccanást is lehetővé tesz. És még az is, hogy… hát, hogy közel vannak...

Minden évben járok síelni Ausztriába, hol csak egy napra, hol egy egész hétre. Esküszöm, minden erőmmel próbáltam megszeretni, több helyet is kipróbálva, de eddig valahogy nem sikerült. Hogy mit nem szeretek benne?

• a pályák (számomra) rövidek
• nincs elég pálya egy-egy síterepen (legalábbis én hamar megunom őket)

Gyerekkel a tél

Nekünk nincs szerencsénk – vagy igenis, nagyon szerencsések vagyunk: a gyermek születés napja Mikulás és Karácsony közé esik, s ezzel az egy évre eső gyerek-ünnepek nagyobbik részét letudjuk egy hónap alatt. Így nagyon zsizsegősre sikerül a decemberünk, aztán jön a január- február, amit már sokkal nehezebb kibírni úgy, hogy a Fejlődésben-lévőt korlátozzák a természeti viszonyok. Ha az időjárás kegyes, akkor jöhetnek a kinti tevékenységek, ilyenkor a végére mindig kiderül hogy elesett, nekiment, lefröcskölte, átázott, felcsúszott, elszakadt, vagy ne adj Isten megfázott. A helyzetet pedig kezelni kell. A benti üzemmód még ennél is szülőt és gyereket próbálóbb: neki túl halk, nekem túl hangos; neki túl alacsony, nekem túl magas; neki túl kicsi a hely, nekem túl sok helyet foglal el. Adott ugye a tér és nehéz úgy felosztani, hogy mindenkinek a megfelelő módon álljon rendelkezésére. A játékok pedig ott állnak glédában: a faépítő kockától a legóig, a kifestős könyvtől az írásgyakorlóig, matchbox és dömper, gyurma és vízfesték, csak győzzük a elrámolást a nap végén. Valahogy mégis kevés. Több kellene, más és másképp.

Íme néhány ötlet, amit be szoktam vetni, amikor már nagyon kell az újítás:

Együk magunkat vidámra…

Nem mondok azzal újat, hogy így február tájékára az ember lányának elege van a hidegből, csapadékból, de főleg a borús időjárásból. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a fáradékonyságra, letargiára. Na, jó tegyünk valamit, ha már a Maldív szigetek hiába vár minket. Pontosabban együnk valamit!

Már hallottunk róla persze, hogy az étel, amit megeszünk, befolyásolja a közérzetünket. Ha karácsonykor túl sok pulykát ettünk, észlelhettük mennyire álmosak lettünk a lakoma után, bár biztosan nem lehet mindezt csak a pulykára fogni. A túlzott húsfogyasztás gátolhatja a szerotonin-képzést. (A szerotonin: fontos szerepet játszik a testhőmérséklet, a hangulat, a szexualitás, az alvás, valamint az étvágy szabályozásában.) Hol van ehhez képest a „bifidus regularis”?! A szakemberek általános tényként fogadják el, hogy a depresszió kialakulásáért és fennmaradásáért is a szerotonin nevű anyag tartós hiánya a felelős, épp ezért az a cél, hogy ennek az anyagnak valahogyan serkentsük a termelődését.  Tehát kalandra fel,

Hogyan éljük túl a telet?

Félreértés ne essék, imádom a telet. A jeges napsugarak sziporkázó szánkózását a mindent jótékonyan betakaró fehér hótakarón,  a hópihékkel kergetőző szelet, a recsegősen hideg holdfényes éjszakákat. Ó igen, nincs is ennél szebb. És micsoda öröm kinn lucskosra hancúrozni magunkat vagy kesztyű - sapka - sál - csizma - nagykabáttal felvértezve csendben beolvadni a tájba. Vagy - igen, igen ezt is nagyon szeretem! – amikor bentről, a duruzsoló melegből, gőzölgő tea mellől bámulhatom a csodás téli tájat. Ja, kérem, fenséges.

Na, de hol van a TÉL? Hol van ez a tél? Vásár- és ünnepnapokon, úgy hallottam, előfordul. De a legtöbb, ami egy városi ember számára jár a télből az a szürkeség, felhők, szmog, latyak és valami meghatározhatatlan csapadékforma.  Ha szerencsések vagyunk, talán egy hétvégére vagy kettőre meg tudunk szökni, ki az igazi TÉLBE, de ami a hétköznapjainkat keretezi, azt csak túlélni lehet.  Az ember mindig szeretett és szeret vigadozni, és az sem véletlen, hogy a téli időszakra ilyen sok vigasság jut. Itt van a karácsonyi készülődés, az Új Esztendő és vízkereszttel kezdődik a farsang.  Ezek mind - mind a mi túlélésünket szolgálják.  S mivel nem lehet mindig vigadozni, íme néhány ötlet, hogy hogyan éljük túl ezt a szürke izét: