Oldalak

2014. január 21., kedd

A trollokhoz, akiknek semmi köze a fantáziához

De, hát kérem szépen, ez egy kezdő blog, akkor miért ezzel borzolni a kedélyeket már az indulásnál – kérdezi a nyájas olvasó. Egyrészről, hogy jön ide egy ilyen kitalált szörny neve, egy bloghoz, amit valós emberek írnak és aminek várhatóan nem sok köze lesz Fantáziához? Másrészt minek kell az ördögöt a falra festeni…
Igaz, való igaz, hogy az a jó és az életszerű, ha jóhiszeműek vagyunk, ha tudjuk, szeretjük és bevonzzuk a jót az életünkbe. Sajnos úgy tűnik, hogy a virtuális tér és kiemelten a személyes dolgokat oly gyakran felcsillantó blogok világa pont nem az a világ, amely az imént említett recept életszerű megnyilvánulása. Nem bizony.


Milyen gyakran van az, hogy ráakadunk egy személyes naplóra – blogra – , ahol valami olyan történik, ami valamiért megérint, elér hozzánk és ellenállhatatlanul arra sarkall, hogy nap mint nap olvassuk, és ha elég bátorságot gyűjtöttünk, mi, nyájas olvasó, akkor szóljunk hozzá, vegyünk rész benne. Milyen nagy öröm ez! Elismerem nem ez a számottevő része az internetes olvasmányaimnak, de ha ráakadok valakire, aki ezt TUDJA, azt örömmel és hosszasan követem. Olvasom, olvasom és aztán jön a döbbenet: valami fura csavar: megváltozik a blogger hangvétele, már nem olyan sziporkázóak az írások, a témák valahogy elhervadnak, inkább olyan lesz az egész, mint egy kidobás előtt álló virágcsokor – még a bűzét is szinte érezni… Mi történt? Csak annyi, hogy akadt valaki, aki „jólmegaszonta” a bloggernek!!! Volt egy bejegyzés, egy téma, amit bár sokan olvastak és véleményeztek, valaki kiemelkedően szétkapott – leggyakrabban vélt vagy valós személyes érintettség okán. És akkor két táborra szakad a cyber világ, mert egy részük menten a „hogymeri” a másik része pedig a „végrehogyvalakimerte” irányba fordítja a billentyűzetet.  - Nem tisztem ezt itt elemezni, de nagyon halkan, és csak az írás margóján megkérdezem: milyen jogon? -  Nos ennek a legszélsőségesebb esetben peres eljárás lesz a vége, de addig rengeteg szenny folyik át a láthatatlan háló csomópontjain. S ezek minket sem kerülnek el. Hogy hogy történhet ez meg? Hiszen aki kiteszi a világ szeme elé a személyes dolgait, annak el kell viselnie, hogy ellenőrzés nélkül bárki, de bárki olvashatja és véleményt is alkothat róla. Mert egy megjelent írás, kép vagy vélemény útja követhetetlen és beszabályozhatatlan, eljuthat Kamcsatkától Fokföldig, se visszavonni, se törülni nem lehet végérvényesen, ez tuti. Igen, ez a szabály, de el kell-e viselni? Hol van itt az emberi méltóság?
És ez az érmünknek csupán csak az egyik oldala, a másik a hangvétel. Hiába gondolom valakiről, hogy kérem, ő felette áll ennek, vannak dolgok, ami felett nem lehet állni, mert nem lehet. Vannak dolgok, amik olyan belső hívó gombhoz érnek hozzá bennünk, akarva akaratlan, amire nem lehet nem reagálni, sőt!
Hiába a műfaj írott volta, ahol a szavak nem csúszhatnak csak úgy ki a szánkon, amíg bepötyögjük többször is megforgathatjuk magunkban a mondanivalónkat, sőt van lehetőség az újra-újra és újra olvasásra, olvastatásra, mégis kimegy! Kimegy a bántó, a sértő, a minősítő, kimegy az otromba, a gúnyos, a megalázó. Erre pedig nincs is más viszontválasz! Amit újfent nem lehet szó nélkül hagyni.
Vagy igen?
És ez megtörténik, megtörténik szinte minden nap, kisebb nagyobb port kavarva, de mindig mély, indokolatlan sebeket ejtve, sokunk kedvét elrondítva.
Ezért drága trollkodásban kedvet lelő olvasgatók, arra kérlek tisztelettel Titeket, hagyjátok élni azt ami van, hogy virágozzék minden virág. Ha nektek virágozni másképp nem lehet, írjatok nekünk hosszú és nagyon aprólékosan megfogalmazott levelet, majd ha ráérünk válaszolunk :)
Ígérjük! Megtesszük!


lejegyezte: ebarátnőm


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése