2017. március 22., szerda

Requiem egy munkahelyért


A gazdasági lapokban csak pár soros hír volt, miszerint Amerikában úgy döntöttek, hogy bezárja a 150 főt foglalkoztató magyar üzemét egy multi cég. Mi már hetekkel előtte tudtuk. Mert bejelentették. Pár hónap és nincs tovább. Ráadásul, mi húszan nem is ennél a cégnél dolgozunk, hanem egy másik multinál. Csak raktározunk nekik. Viszont ugyanúgy mennünk kell. Ha lesz is máshol helyünk, így együtt már nem dolgozunk többet.

Mikor szembesültünk vele, csak néztünk egymásra értetlenül és próbáltuk fölfogni. 

Olyanok vagyunk, mint egy család. Összeköt a munka, a tréningek, a meetingek, a bulik. Tudjuk, kihez hogyan kell szólni vagy épp békén hagyni, hogy jó napja legyen. Ismerjük egymás csínját-bínját, bogarait. Van köztünk ezermester, ho-ho-horgász, masszőr, Barca drukker, anyuka, apuka, facér és kacér, konyhaművész, csilipaprika termesztő, botcsinálta filozófus és született kritikus, vérbeli vecsési káposzta savanyító, büszke (oldalkocsis!) Pannónia motor tulajdonos, kreatív tortagyáros, blog szerkesztő és szenvedélyes fotósból kettő is. Persze mindez munkaidőn túl. De a munkaórák is jól teltek, mert a napi robot mellett mindig volt idő egy kis élcre, vidámságra vagy - ha úgy hozta a helyzet – panaszkodásra, vigasztalásra. Na meg a környékbeli macskák megszelidítésére tett kísérletekre. Kezessé ugyan nem váltak, de szépen megnőttek, kigömbölyödtek és boldogan vették birtokba a számukra a bejárati ajtó mellé kihelyezett több szintes házikót, a készség fejlesztő játékokkal egyetemben.

Kicsit búsabbá váltak napjaink. Nem csak magunkat sajnáljuk, hanem azt a 150 főt is a raktár másik végén, akikkel együtt dolgozunk nap mint nap és akik hasonlóan éreznek. Egyre gyakoribb téma az álláskeresés, a lehetőségek latolgatása, ki mikor, hogyan, merre tovább. El innen. El a szeretett helyről, ahol jól éreztük magunkat, ahol összecsiszolódtunk, ahol nem mindig volt keserves érzés a hétfő reggel sem. Mert valahol valakik így döntöttek. Mert így jobbak lesznek a gazdasági mutatók. És csak ez az, ami számít.

 Most még itt vagyunk. Összemosolygunk, nevetünk is olykor, de valahogy keserédes az utóíze a vidámságnak.  Benne van a  - „De fogsz hiányozni! És te is … te is” – érzés. Vidámak vagyunk, miért is rontanánk el az eddig megszokott jó hangulatot. A főnökünk ezt találóan így fogalmazta meg: „Süllyed a hajó, de a zenekar még játszik.” 

Próbáljuk élvezni egymás társaságát, amíg még lehet. Az utolsó istenhozzádig.

De ki eteti majd a macskákat?
Lejegyezte: Vica

2017. március 20., hétfő

Soha nem tudnék megütni egy gyermeket


Mostanság sok olyan olvasmányba futok bele nap mint nap a neten, ami arról szól, hogy a megengedő nevelés árthat a gyerekeknek, s még azt is olvastam, hogy egy tasli nem a világ vége, sőt használhat is esetenként… Ez elborzaszt; én egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy megüssem a gyerekemet. Pedig néha érzem mélyen - belül, hogy elindul a mozdulat, de rögtön csengve-bongva megszólalnak a belső harangjaim, hogy: Nem! Ezt nem! Ezt soha! … mert én igazán tudom milyen, ha egy gyereket megütnek. Tudom…

2017. március 17., péntek

Színházjegy vadászat és ajánló 2in1

Ki gondolná, hogy színházba menni nem olyan egyszerű, hogy csak kigondolom mikor lenne egy szabad estém, amikor a barátnőm is ráér, és veszek pár jegyet az interneten vagy a közönség szervezésen. Lehetne ez így is, de leírom, hogy történt a valóságban.
Történt ugyanis, hogy kedves barátnémmal elhatároztuk: megnézzük a Centrálban a My Fair Lady-t Alföldi Róberttel a szereposztásban. A februári előadásokra már nem voltak szabad helyek és a Centrál Facebook oldalán megtaláltam, hogy a márciusi előadásokat melyik napon kezdik értékesíteni. Zseniális, gondoltam magamban és fel is hívtam a barátnőmet, hogy ne aggódjon mert aznap szánok rá néhány percet és megveszem a jegyeket online. Felvéstem a naptárba a napot és az órát is, gondoltam fontos, hogy lássam: 11 órakor kezdődik az értékesítés, tehát még ebéd előtt elintézem, nem bízom a véletlenre.

2017. március 16., csütörtök

Könyvkihívás




Mindig szerettem olvasni, de két éve, így év elején, a kolléganőm miatt kissé új fordulatot vett a dolog. Mondhatni színt kapott. Ő hívta föl a figyelmem egy könyvkihívás játékra, amit 2015-re hirdettek meg. Ötven pontot soroltak föl, melyek alapján összeválogathatunk és elolvashatunk ötven könyvet az év folyamán. Persze mindet nem sikerült teljesíteni, főleg időhiány miatt, de nagyon jó játék volt eszerint válogatni az olvasnivalók közt:
 
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/2015legkemenyebb-kihivasa-50-konyv-1-ev-alatt

2017. március 13., hétfő

Visszaszólok



Ráérősen pörgetem az arcos könyvet. Ide is - oda is beleolvasok. Azt látom, hogy több időt töltök el a hozzászólások olvasgatásával, még akkor is, ha nekem nem tetsző megnyilvánulásokat olvasok, mint amennyit szeretnék. Valamiért megfog az, hogy hogyan tudják egymást el, félre vagy mellé olvasni az emberek és persze az, hogy hogyan szólnak vissza.
Persze van mintázat, nevezhetjük trolloknak – még akkor is, ha nem szándékos gorombaságból, hanem egyéni beállítódásból rontanak neki a „békés” posztolónak. Nézzünk néhány tipikus kiváltó okot:
helyesírási hibák – hogy ezen hogy be tudnak egyesek gorombulni! Nem mintha nem lenne igazuk! Mert fontos a nyelv és fontos a figyelem és magunkat minősítjük minden jól vagy rosszul leírt betűvel. De egy elírás nem jelenti azt, hogy a sárga földbe kell döngölni és mindent és mindenkit! Csak ésszel, és építően!

2017. március 8., szerda

Tavasz-Nőnap…




Március első hétvégéje végre megmutatta miért is vártuk annyira a tavaszt. A meleg napsugár, a madárcsicsergés, és virágaink felbukkanása a fagyott avaros talajból, valósággal elvarázsolt bennünket. Ha már varázslat, mi nők ezt a hónapot  pontosan a csodák miatt szeretjük. Hiszen március elején minket nőket köszöntenek világszerte.  A hála, köszönet, megbecsülés, törődés, elismerés, tisztelet, odafigyelés, figyelmesség, mosoly, kedvesség, szeretet, szerelem ezen a napon előtérbe kerül. Ilyenkor csodaként éljük meg azt a sok szeretetet melyet kapunk. Legtöbbször desszerttel  és vagy virággal kedveskednek a férfiak a hölgyeknek, de legyen akár egy szál virág akár egyéb figyelmesség, a lényeg a szívből jövő szeretet, melyre annyira vágyunk! Bár jólesne más napokon is érezni ezt az odafigyelést, de ne legyünk telhetetlenek :) 

2017. március 6., hétfő

Ahogy a kert


Bámulatos növényvilág! Megírtuk! Olvastad? Ámultál-bámultál rajta?

És most mi a következő lépés? Mert itt a tavasz! Beindul az élet ezerrel. Látom. Itt bent, az ablakban, az orchidea szárán új hajtás lengedez, kint a parton kihajtott a fűz, gyönyörű sárgára váltotta az elegánsan hajbókoló ágait, és látom, hogy a kertben megmoccant a tobzódás.

De nem csak a hóvirág dugta ki kecses harangocskáját, jön a tarack is. Hogy beszéljem meg vele, hogy nem kéne? Micsoda diszkriminatív eljárás ez? Pedig fontos lenne. Nekem. Mert nem akarom, hogy ő jöjjön.  A kerítés mentén hullámzó ágyás szélén nem véletlenül van ott a fából készült elválasztó! Egyesek az egyik oldalra, kettesek a másik oldalra, és szörnyű így leírni, de van olyan, akinek/aminek a kerítésen kívül a helye.